a terasz mögött

az utolsó pont emberlakta a természet határán. a terasz mögött 70 métert zuhan a völgy, és a reggeli felszálló meleg levegőben vércsepáros vitorlázik és ellenőrzi a a területet. néha olyan messze repülnek, hogy a távcsőben is piciny ponttá vállnak. a levegőben ezerféle bogár utazik, estefelé a domboldal bozótosában őzek legelnek.

ezen a helyen telt a hétvégém.

tajgetosz pozitív

engem tutira lesmájszoltak volna a tajgetoszról. merthogy ugye benyeltem a magzat-watert, így nem volt jellemző a felsírás nálam, jött a vákumgép, azt meg túlzásba vitték, letapadt a tüdőm. szopni nem tudtam mert mohó voltam, aztán meg kivették az orrmandulámat, később a torokmandulámat. ez azért be van zippelve kissé, és bizarul is hangzik, szinte olyan mintha a komplé védelmi rendszeremet lezérózták vólna.

például tegnap bejött egy fehér színű labrador hozzánk a céghez. lefeküdt a kávéautomata előtt, és aludt. mintha nem bámulnák a dohányzó kollégák, és nem dübörögtek volna percenként 40 tonnás kamionok mellette. valószínűleg süket volt, és beteg. talán haldoklott...  flegma volt, szart a világra, mégis társaságra vágyott. mint egy költő, aki a tömegben szívja magába a magány élményét.

mégis, a világ így vagy úgy egyensúlyokra törekszik, magától értetődő vagy furcsa egyensúlyokra. oviban már várkapitány voltam, utána meg serdülő országos bajnokságon ötödik cselgáncsban. a labradorok meg állítólag úgy rászoknak a csigi-csavargásra, mint némelyek a drogra... mára már nem volt ott a költő-labrador.

hajléktalan az öreg bácsihoz

reggel fél nyolc, metrofeljárat a felszínre. a korlát mentén nyolcvan év körüli bácsi vonszolja magát a fény felé. a lépcső tetején negyven éves részeg hajléktalan ül. látszik hogy a bácsi nem képes kikerülni a hajlétalant, és korlát nélkül feljutni.
a hajléktalan feláll és így szól. tessék parancsolni.

belekarol az öregbe, és felsegíti az utcáig.

én azt mondom, nehéz

lassan lassan megismerem az összes török pályán mozgó sofőrünket. ez azért lehet furcsa, mert a kereskedők nálunk nincsenek kapcsolatban a pilótákkal, akik a diszpécsereken keresztül kapnak fuvarfeladatot, és velük is kell minden egyéb problémájukat rendezni. így azoknak a kollégáknak akik a fuvarokkal kereskednek minden kocsi egy hárombetű-háromszámos kód, meghatározott koordinátákkal a műholdon vagy az excel táblában.

arra törekszem, hogy a srácokat ne a rendszámról, hanem a nevükről is tudjam. ez nehéz, mert nagy a család... például napóleon borzalmas sok katonáját ismerte névről, és bár ez is egy flotta, én nem akarok egy országot sem bevenni a sofőrjeimmel. csak jó érzés tisztelni és szeretni őket, mert mint a gyerekek, visszaszeretnek. pedig a legtöbbjük apám lehetne, és "amikor a hobók útjára léptek, én még meg sem voltam" közben meg úgy hívnak hogy botika, meg górékám.

emberek vagyunk. az embereket szeretni jó. 

"Régen, amikor ez a zene ellepte a világot, ezt az országot, meg ezt a várost is, virágoknak képzeltük magunkat a zene szép rétjén. Én például azt hittem, magas vagyok, karcsú és bársonyosak a szirmaim. De amikor feltűnt az első kecske a réten, megijedtem, hogy jön és leharapja a fejemet. Gyorsan tüskéket kezdtem növeszteni mindenhol. Azt hittem, megúszom. De ekkor megjelentek az emberek kaszákkal és rájöttem, nincs menekvés. Mégis szerencsém volt: értem jött egy lány. Kitépett tövestől, hazavitt és berakott egy cserépbe. Azóta mindennap öntöznek, de nincs senki, aki cserélné alattam a földet.
Mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok.
Mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok.
Megvertek százszor,
Megnyírtak párszor.
Nem maradt más, szinte semmi,
Embernek, férfinak lenni.
Ez, azt mondják, nagyon kevés.
Én azt mondom, nagyon nehéz.
Sokszor nem sikerül, olyan nehéz. Nehéz!"

(földes lászló hobo)

a kép eredete: http://www.brosha.com/crazybanjo/drawings/hobo.jpg

kutyazászló

az életben sok a visszatérő dolog, sors dobta aprópénz, ami néha megcsillanó kellemes a szökőkút medrében, néha meg csak csip-csup semmiség. ebben a bejegyzésben a szüleim egykor közös lakása, a testvéreim, az édesanyám, és a kutya a visszatérés.

"merthogy" újra itt vagyok, és nem tudom eldönteni, otthonom e debrecen. haragszom debrecenre, mert azután lett nyitott város, hogy elhagytam. de ez nem változtat azon, hogy minden utcáját ismerem, és nagyon sok lakóját.is. nem változtat azon, hogy az édesanyám és az édesapám is itt él. vajon ha ők is elköltöznek, kérdés lenne ez?

ma kimentünk kutyával az erdőbe futni,  méghozzá azért, mert ebéd után azon vettem észre magam, hogy fel-le rovom a köröket a 15 fokos lépcsősoron. pöcre röff (a kocsi azonnal indult) az egyetemig kocsival mentünk, méghozzá kutyazászlóval, ami azt jelenti, hogy kölyök a leengedett ablakon kidugja a fejét, hunyorít, és szimatol ezerrel.

a családi-sétálgatós részt hamar letudtuk, és ráfordultunk a vízmű ösvényeire, ami a köves úttal párhuzamosan a temető felé megy. ez a debreceni margit sziget, mármint gyakran találkozni errefelé futókkal. erről a részről aztán átkavartunk a "feszültség" felé, ami egy magasfeszültségű vezetékre utal, és az erdőben edző sportolók, tehát a triatlonisták és hosszútávfutók nevezik így eredetileg azt az öt kilóméteres távot, ami a stadiontól a vezetékig és vissza kanyarog.

futás, kutya, erdő, otthon.
otthon, édes otthon.

a loki - csaba meccs

szombaton kimentünk debrecenben a loki-békéscsaba meccsre. a mit csinál a kezével kategóriában az embereket két fő halmazra lehet itt bontani: az első - és ez a nagyobb csoport, mintegy 99 százalék a szotyolázik típus, a maradék 1 % pedig kinyújtott karral a rácsot fogja az első sorban. ez utóbbiaknál megfigyeltem még azt a furcsa dolgot is, hogy mind kopasz, és nagyon mérges.

ja, ez a bé közép volt amúgy - gondoltuk ha már kimegyünk az állatkertbe, akkor mindjárt a legkülönlegesebb barmok közé menjünk. némi lokálpatrióta álboldogság is átjárt: hiszen
a) ez a mi pályánk,
b) a mi csapatunk játszik rajta, akik nyerésre állnak a bajnoksában
c) a mikoronból a mi zenénk folyik, ugyanis a meccs előtt sűrűn játszottak tankcsapdát (a tankcsapda echte debreceni banda)

nehez oldódtunk fel, de aztán ment minden magától. táncoltunk, énekeltünk, skandáltunk. páldául ilyeneket:
aki nem ugrál fradista héj, héj (közben ugrálni kellett)
harminan vagytok! (ezt a békéscsabai szurkolóknak)
bye-bye csaba, bye-bye csaba! (békéscsaba utolsó a tabellán, valószínűleg ki fog esni ebből a sorozatból)

5-1-re nyertünk, és akkor mindenki azt énekelte, hogy: ez debrecen! ez debrecen! jó volt.

péntek 13.

a péntek 13 iszonyatosan szerencsétlenre sikeredett. már reggel félálomban szidást kaptam. aztán benn a munkahelyen kiderült, hogy egy nagyon fontos görög import fuvarra nem tudok kocsit kiállítani. egész délelőtt azzal telt, hogy alvállalkozót hajtsak fel, ami végül nem sikerült. így felajánlottam a megbízónknak, hogy a következő két munkára amolyan mea culpa árengedményt adok. közben helyettesítenem is kellett, így ezen a napon egyedül kellett átlátni és kezelni a görög, török, és bulgár lerakó kamionokat, ami ebben a konkrét esetben olyan 40 kocsit jelent. délutánra olyan "nyugalmi" állapotban voltam már, hogy azon gondokoztam kitépem a telefont a falból, kirúgom az ablakon, a másik telefont a monitorba maszírozom, míg a nyomtatóba papír helyett beletöltöm a mobilomat.

aztán valahogy eljött a délután, és egyenesen mentem az uszodába, ahol végre sikerült kikapcsolni az egész világot, különösen a balkánt az agyamból. mire odaértem már lenn volt andriska, így együtt edzettünk. tulajdonképpen egyátalán nem érdekelt, hogy egyedül kell e aznap úsznom vagy társaságban. nem gondolkoztam a vízben, senem énekeltem magamban ahogy szoktam máskor, hanem csak arra figyeltem, hogyan viszem a kezem a levegőben, hol fogok vele vizet, milyen szögben, meddig húzom végig magam mellett, és hogyan fordulok a falnál. közben hallgattam hogyan bugyborékol a kifújt levegő. ennyi. amúgy tenyérellenállással 10 x 200 gyorsokat mentem, aztán egy 1000 méter pillangó +  hát, és közben pihenésképpen kétszer voltam a szaunában. ez minden módszeres agymosásnál hatékonyabb volt.

snitt és sicc.  

megismételhetetlen utazásaim során

megismételhetetlen utazásomon ma budapesten jártam. reggel egy földalatti vonattal hosszan haladtam a dunával párhuzamosan, az északi kerületből így jutva el a város egyik déli csomópontjáig. egy nagy fehér épületig jutottam, itt elláttak a legmodernebb internet és telefonvonalakkal, és azt mondták, innen egyedül kell tovább mennem. el is jutott a hangom törökországba, szavaim görögországba, a kézfogásom liszabonba, átkozódásom szófiába, mosolyom a szomszéd asztalig, egy papírgalacsinom a főnök fejéig.

megismételhetetlen utazásom során ma börtönbe kerültem. polgártásaknak öltözött titkosügynökök kísértek  - egy földalatti vonattal hosszan szállítottak a dunával párhuzamosan budapest egy északi kerületébe. valami hungarocamion nevű helyen összezártak egy csomó-féle nyelven beszélő emberrel, akik mindenféle szállítmányoról beszéltek körülöttem. tisztára zúgott a fejem. balgák! és most látom, hogy golyóstoll-kék pontokat tetováltak a jobb kezemre! úristen!

régóta.
régóta megyünk, te is tudod, régóta megyünk.

jókai és botond

a jókai bablevest azért nevezték el jókairól, mert ő ette először tejföllel. akkor ezen az alapon szeretném javasolni a következők bevezetését az új szakácskönyvekbe:
botond-csiga, (kakaós csiga tejföllel - először tejföllel ette: botond),
botond-pacal (először tejföllel ette: botond)
botond-reszelt sajt (reszelt trapista tejföllel)

a második sorhoz: a templomban adakozott pénz egy részét az egyház saját fennartására fordítja, míg a kukába dobva valódi rászorulóhoz kerül, aki nyilván italra fordítja. egyik sem jó megoldás, és hogy egyátalán ne legyen jó megoldás, az egész pénzt elvontam a mávtól. (akit ez esetben kinevezhetünk főbünösnek)

       lopott ló

pénzt dobtam a kukába,
a tiszteletest meg kiröhögtem,
ott a kukánál ahol álltam igen

elengedtem a szél kezét
a sajátomat széttártam,
boldog voltam és vigyorogtam

hej nekem ez most lopott lovam,
kövérkék mávvagon, sörénytelen
szürke tarkóját az idő megverte

az eső zongorabillentyű meleg volt
ahogy az ablakból kidugtam a kezem
mondtam is a kallernek: ma a dolgokat

nem számokban mérem.